Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Fertőboz honlapján.
Fertőboz, ahogy a neve is jelzi, a Fertő-tó Dél-nyugati végpontján lévő község, kisközség. Valamikor szinte a tóra épült, de ma is a fertő-menti utcasor kertjeinek többsége a tó nádasáig ér. Az utcasorral szemben emelkedik egy nagy dombsor, ami végighúzódik a falun. Majd a falu közepén nyíló úton, egy meredek szerpentinen (mellette egy kanyargós lépcsősoron) a templomhegyre érnek, ahol a templom mellett a turistaszálló és a régi iskola van. Már innen csodálatos kilátás nyílik a tóra és a falura. De ha tovább megyünk felfelé az új köves úton egy olyan magaslatra érünk, ahonnan alattunk a templom csúcsa, és a Fertő panorámája látható.
A falu történelme legalább ilyen változatos. Magába foglalja a történelem karcolatai miatt többször kiüresedett nyugat-magyarországi régió változó nemzetiségi összetételét. Már a honfoglalás utáni időkben éltek itt horvátok, németek és magyarok egyszerre. Hol az egyik, hol a másik nemzetség volt többségben. De valamennyien többségében mindig, valószínűleg a szív vonzalma alapján magyarnak tartották magukat. Ezt a hazaszeretetüket a történelem során (sajnos) többször kellett bizonygatni.
A falu ma a Fertő Hanság Nemzeti Park és egyben a Fertőtáj Világörökség része. Idegenforgalmi szerepe e kitüntető megjelölések miatt is meghatározó. Turisztikai szempontból számos ínyencséget tartogat az idelátogatónak, a valamikor a Széchényi család által felügyelt falu.
Mindezek miatt is javasolom, látogasson el a Fertőpartra, esetleg családjával, barátaival, és ismerkedjék meg e mini-falu történelmi nevezetességeivel. A tradicionálisan szőlő-művelő, halászó, nádarató és egyidőben fürdő turizmust is mívelő elődök mára hagyott emlékeivel. A ma kulturális, természeti és gasztronómiai kincseinkkel, az itt élő emberekkel.
Szeretettel várják Önöket.
Fertőboz valamennyi lakosa nevében:
Tóth József
polgármester
