Fertőboz képviselő testülete

Tóth József polgármester

Tóth József, polgármester

1972-ben a Duna-Tisza-közén születtem Bócsán egy kőművesmester és egy általános iskolai adminisztrátor második gyermekeként. Tanulni jöttem Sopronba, de az életem további szakasza ide kötött.
2000- óta élek Fertőbozon párommal és három szép gyermekemmel. Technikumi gyakorlati szakoktatóként kezdtem erdész szakmámban, majd egyéni vállalkozó lettem és most immár második ciklusban, újraválasztott társadalmi megbízatású polgármesterként teljesítek feladatokat fiaim szülőfalujában.
"Külön szerencse és megtiszteltetés, hogy négy év után, mi képviselők újra, részesei lehetünk testközelből Fertőboz mindennapjainak.
Nemcsak környezetünk és infrastruktúránk fejlesztése a cél, hanem továbbra is nagy szükség van a helyben lakók békés együtt és egymás mellett élésére.
Mindent meg kell tennünk azért, hogy egy Fertőbozi büszke lehessen rá, hogy hol él, szívesen térjen haza este békés környezetébe, tudjon méltósággal itt megöregedni, s gyermekei örömmel népesítsék be később házát."

Kölly Rezső alpolgármester

Kölly Rezső, alpolgármester

1956. január 30-án születtem Sopronban, s azóta élek falunkban. Elmondhatom, hogy én vagyok az egyetlen tősgyökeres Fertőbozi a képviselők között. 1990-től vagyok képviselő az Önkormányzatban, az utolsó négy évben, mint alpolgármester. Munkahelyem Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában, a Városgazdálkodási Osztályán, mint útkezelő dolgozom, hozzám tartozik Sopron egész területén az burkolatbontások, telekkialakítások, útvonal engedélyek kiadása. Szeretném, mint képviselő és egyben alpolgármester is tovább folytatni a megkezdett munkákat ( telekkialakítások, közműfelújítások, stb.).1992-től hozzám tartoznak a kábeltelevízió üzemeltetésének gondjai, feladatai. Akkor 9 csatornával indultunk, most 39 csatornánk működik, melyek nagy részét pályázat útján nyertem.

Beke Attila képviselő

Beke Attila, képviselő

Soproni születésű és lakos 2002-ig. 2009 óta állandó Fertőbozi állampolgárok vagyunk. Felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkezem, és mint ilyen ember a felmerült problémákra a megoldást keresem, nem a kibúvókat, magyarázkodást. Községünk életében, társadalmi munkáiban eddig is aktívan részt vettünk feleségemmel-de arra gondolva, hogy településünk vezetésében többet tudok tenni közösségünkért-, jelentkeztem képviselőjelöltnek. Köszönöm a megtisztelő bizalmukat, hogy megválasztottak. Településünk anyagi helyzetén meglátásom szerint –csak még több pályázat benyújtásával, elnyerésével tudunk változtatni, előre lépni. Az eddigi rendezvényeinket tovább kell fejleszteni, ki kell szélesíteni. Testvértelepülés kapcsolatokat kell kialakítani, különös figyelemmel a kitelepítettekre és ezeket a kapcsolatokat aktívan ápolni kell.

Sashalmi Géza képviselő

Sashalmi Géza, képviselő

45 éves vagyok. Harkáról kerültem Fertőbozra 2004-ben, azóta élek itt feleségemmel és a 2 éves kisfiammal. Előző munkahelyem: Sopronkőhidai büntetés végrehajtási intézet, ahol főfelügyelői beosztásban szolgáltam. Jelenleg szolgálati nyugdíjban vagyok. 2004-2010.között figyelemmel kísértem Fertőboz életét. Képviselőként szeretnék a tudásomhoz mérten még többet tenni a falu töretlen fejlődéséért. Szeretném képviselni azon község lakóit, akik szeretnének és mernek új terveket megvalósítani Fertőboz előbbre jutásában.

Vida László  képviselő

Vida László, képviselő

1960-ban , Kapuváron születtem. Okleveles közlekedésmérnök vagyok. Feleségemmel, aki tanítónő, 1986-óta élünk Fertőbozon, egy tízéves kisfiunk van. Az utóbbi időben a soproni távhőszolgáltatásban dolgoztam. 1990-ben választottak a település képviselő-testületébe, amelynek azóta tagja vagyok, két cikluson keresztül alpolgármesteri tisztséget viseltem. A település megfontolt fejlesztése mellett szeretném az élhető körülményeket-, a hagyományokat tiszteletteljesen, azokat a közösségalakítás szempontjából tökéletesíteni.

Csoportkép:


képviselő testület
Feki Webstudio @ 2010 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás

© 2011 | Fertőboz Község Önkormányzata, Minden jog fenntartva