Közigazgatás
Ország: Magyarország
Régió: Északnyugat-Dunántúl
Megye: Győr-Moson-Sopron
Járás: Soproni
Kistérség: Sopron-Fertődi
Rang: község
Irányítószám: 9493
Van egy kis szőlőm
(Népies dal)
Van egy kis szőlőm Fertőbozon,
Oda viszlek, ha a szívem fáj.
Azóta biztos forr a borom,
A kadarka meg a muskotály.
Meglásd a bánat sose jár eszünkbe,
Úgy berúgunk, kinyílik a bicska a zsebünkben.
Van egy kis szőlőm Fertőbozon,
Odaviszlek, ha a szívem fáj.
• A községnév első felét a tó elnevezése adja.
Több kutatás is egyidejűleg azt mutatja, hogy az elnevezés a honfoglalás idejéből származik. Amikor a bejövő elődeink a tóban fürödtek, azt Ferdőnek, a tevékenységből eredően nevezték annak, ami ezután később Fertő-re változott. IV. Béla király krónikása ugyanakkor „a Lutum musan” latin nevet adta neki, ami kb. „iszapos terület”-et jelent. Magyar oklevél először 1199-ben említi.
A boz név először 1281.ből származó okmányban bukkan fel, miután 1261-ben a községet Terra Bazias-nak említi egy iromány.
A községnév „boz” eredetére sok fajta elképzelés van. Magyar részről a honfoglalástól évtizedekig virágzó bodzaerdőbe eredeztetik. a boz-bodza névhasonlóság miatt.
Osztrák-német részről a Boz nevet a latin bos (bovis), a szarvasmarha szóból vezették le. Miután e terület szarvasmarha tenyésztésre volt alkalmas.
Észak-németországban a „bos” szó ma is marhaszállást jelent. Ezen kívül a faluban évszázadokon át használtak ilyen pecsétet, amin Bos (1446) felírat van.
• Fertőboz környékén mind a szomszéd községekben is már ősidőktől találunk telepesek nyomát, Az archeológusok megállapították a Gradina hegy már a kőkorszakban lakótelepnek szolgált. De a bronz-kor és a római-kor maradványaira is bukkantak a kutatók (zsinórkerámia, pénzek, nyílhegyek, 173 cm-es csontváz, stb.) A táj termékeny talaja sok forrásával, a tó vizével ideális lehetőséget nyújtott a letelepüléshez. Egyes feltevések szerint a rómaiak idején fürdőhely is működött itt.
• Az biztos, hogy 1321-ig Bees László a Bán fia volt a tulajdonos a faluban. Ő elzálogosította területet a Kanizsa Lőrinc családnak.(akinek a birtokában maradt tulajdonképpen az egész középkoron át.)
• 1349-ből származik a község Hollern elnevezése, ami az „állatőrző” névre illik. 1366-ban Nagy Lajos király Kanizsa István zágrábi püspöknek és János testvérének adományozta e vidéket. A későbbiek folyamán ők Booz-t elzálogosították, így került 1515-ben a Rozgonyiak kezére, akik később megint visszaadták a kanizsaiaknak.
• A 16. század közepén a Nádasdiak birtokába került a falu. Amire a lakosságnak (akié a birtok az határoz a vallás fölött ) át kellett térni a protestáns vallásra. Eszterházi nádor meggyőző szavára Nádasdi 1663-ban 4000 alattvalójával együtt visszatért a régi hitre. Így Booz is újra katolikus lett. Booz-on ekkor 5 jobbágy 10 birtoktalan zsellér család élt. A lakosság kis száma a török hadjáratok következménye volt.
• Ezután már a Széchényiek voltak a falu urai (1677-től)
1680-1690 között a Széchényiek kérésére sok német család települt Booz-ra és környékére a megüresedett faluba, és a Széchényi birtok egyéb részébe.
Így azután gróf Széchényi György Booz-on 25 jobbágy és 3 zsellér családot tartott 1715-ben, akik 106 ha földet, 75 ha rétet és 40 ha szőlőt dolgoztak meg. Ekkora területet az akkori eszközökkel és ennyi emberrel lehetetlen volt megművelni. Ezután Mária-Terézia közbenjárására újabb német családok betelepítése következett döntően Baden-Würtenberg és Elzász-Lotaringia tartományaiból. Ezek az emberek a szőlő műveléshez jól értettek.
Ezidőben tűnik fel a „Holling” név, ami összefügg a német lakosság betelepítésével.
Ezekben az években az emberek szerény házakban szegényesen, buzgó vallási meggyőződésben éltek. Pedig II. József rendeletei alapján már szabadon változtathatták munkahelyüket az év nagy részében.
Az előző időszak történetéhez tartozik az is, hogy a lakosság a 16.sz. éveiben a földesúri terhek mellett (robot, tized,stb.) a különböző háborúk rengeteg hadisarcait is viselni kellett.
1605-ben Bethlennek, 1620-ban Báthorinak, majd a törököt támogató Thököly Imrének kellett mértéken túl sok élelmet szállítani. Végül II. Rákóczi Ferenc felkeléséhez kellett támogatást biztosítani.
• 1720 óta a szőlőművelés fokozatosan nyert jelentőséget.
1737-ben templom épült az egyik falu fölötti dombon, amit templomdombnak, hegynek hívtak azután. A templom mellé paplakot, majd iskolát is építettek. 1770 óta volt saját iskolája a falunak.
A 20-as évektől kezdve ismét nőtt a falu lélekszáma (1855= 416 fő, 1924=604 fő, 1945=674 fő). Családonként a 8-10 gyerek sem volt ritkaság.
• 1921-ben a falu lakói hazafiáságból kitűnőre vizsgáztak. Annak ellenére, hogy a lakosság 80 %-a német ajkú volt ( a faluban majdnem mindenki németül beszélt) 77,6 % Magyarország mellett szavazott (Sopron és 8 falu szavazás alapján döntötte el Ausztriához vagy Magyarországhoz tartozzon. A 8 faluból Magyarországra Fertőboz mellett csak a színtiszta magyarlakta Nagycenk, és a horvátok lakta Kópháza szavazott)
• A második világháború után a falu 580 németajkú lakosából 464-et kitelepítettek. Mondhatjuk azt is: Ez volt a hála az 1921-es népszavazáskor tanúsított hazafiasságért. A kitelepülés embertelen körülmények között történt. 60 kg-os csomagot vihettek magukkal. Megtörtént, hogy a Sopronból hazatért gyerek már csak az üres lakást találta. A szomszédoktól tudta meg, mi is történt.
A kitelepítettek lakását, szerszámait, eszközeit, állatait a helyükre a Rábaközből, Szlovákiából idetelepítettek kapták.
• 1948-ban bevezették az úgynevezett határsávot, ami rendkívül megnehezítette a határ közelében lévő munkát. Mind a halászatot, mind a nádaratást.
• 1951-ben a faluból 5 személyt az Alföldre deportáltak (2 év múlva térhettek haza)
• 1956-58 között felépült a Geofizikai kutató laboratórium a község határában.
• 1959-ben a község belépett a Termelő Szövetkezetbe, majd 1962-ben a TSZ egyesült a nagycenki TSZ-szel.
• 1946-78-ban részben kivágták, részben felújították, korszerűsítették a szőlőterületeket. (Hagyományos rendszerről gépi művelésre alkalmas kordonos szőlővé alakították.)
• 1971-ben a faluban vezetékes víz és szennyvízhálózat épült.
• 1990.től Fertőboz önálló közigazgatású község lett. Elkezdődött a gázvezeték építésének előkészítése, majd megvalósítása.
• 1991-ben a II. világháborúban elesettek emlékére Hősi Emlékmű épült a temetőben (39 elesett) (6.kép)
• 1993-ban megalakult a Fertő Tavi Nemzeti Park.
• 2005-ben elkészült a Kisbozt és a falut összekötő út kőburkolatokkal való ellátása.
• 2010-ben pedig a két falurész vízvezetékének a korszerűsítését (hálózat vezeték bővítését) fejezte be a falu.
• 2006. május 28-án Fertőbozon sor került arra a megemlékezésre, amit a németajkú lakosság 60 ével ezelőtti kitelepítésének évfordulójára szervezett a község.
Ez alkalomból emlékszobrot avattak, melyet a hidegségi Grubits János készített.
A vagonlista szerint szerepelt rajta mind a 464 személy neve.
Az alkalomból Németországból, Ausztriából, de világ más részéből is idelátogató németek, szüleik, nagyszüleik, vagy éppen sajátjuk nevét láthatták viszont a fába vésve.
Nem volt ritka az olyan, mint Elizabeth Piller, aki ma 77 éves, innen került 17 évesen Németországba. Felnőttként ezért költözött Ausztriába, hogy közelebb legyen a szülőföldjéhez. Ma Bécsújhelyen él, gyakran látogat Boz-ra, mert neki ma is ez a haza. Számtalan levél bizonyítja, hogy ezek az emberek ma is hazájuknak érzik Magyarországot, Fertőbozt. Ahonnan az ünnepség végén mindenki kapott egy marék hazai földet és a bodzavirágból készült szörpöt egy kis üvegben
Képek a falu életéből
Szőlő és a bor
• Az 1700-as évek végén a bécsi miniszterek borszükségletéről a Széchenyi család irányította fertőparti bortermelés gondoskodott.
• 1811-ben megalakult a Bozi Borüzéri Részvény Társaság.
Fertőboz, Nagycenk, Balf községek területein, domboldalakon óriási szőlőültetvények voltak már a középkorban is.
A fertői klíma kedvező hatása érvényesült a termelés hatékonyságában és minőségi jóságfokában egyaránt.
Ez tett híressé az itt termett kékfrankos vörös, valamint a tramini és veltelini fehér borokat.
Különösen a Napóleoni háborúk idején az itt termelt boroknak külföldön is kedvező hírük ment.
A keresetnek megfelelő mennyiséget itt nem lehetett megtermelni. Mindez együttesen indokolta azt, hogy létrejöjjön a Borüzési Rt a Széchenyi család vállalkozásában.
Két fő célja volt:
- Olyan pincék építése, ahol a szőlőt nagyüzemi módon feldolgozni, a bort tárolni lehessen. Ezért készült a bozi domboldalba ásott két hosszú pince.
- Másrészt, amikor az itt termelt bort eladták, helyette sokkal olcsóbb bort vásároltak az ország más részén. Egy ideig itt tárolták, esetleg keverték az ittenivel, majd kékfrankosként eladták. Magyarul üzérkedtek.
• Az 1817-ben megjelent „Articulus” 32 pontban szabályozta e tevékenységet itt (Széchenyi István műve)
Megszabta a hegymesterek és szőlőpásztorok feladatait, választásuk módját, egyben a művelés zavartalanságát biztosították.
• 1718-ban Széchenyi István ezt írta naplójában:
”Annyi a kártevő madár a szőlőben, mind a felhő. Minden holdat 2 ember őriz éjjel-nappal, mégsem tudjuk a kártól megóvni”
A seregély veszély a Fertő egész borvidékén jelentkezett.
A Soproni Tanács Stuttgart-ból kért (írásban) vadászt, aki a seregély veszély elhárítására hálót talál ki.
A vadász csak az év végére érkezett meg, és oktatta ki a jobbágyokat a védekezés fortélyaira.
A madarak szőlő pusztítása azonban évről-évre ismétlődött, ezért olyan döntés született, fizetnek a parasztoknak a madarak pusztításáért, és még a madár is az övék lehetett.
• 1890. évben a filoxéra itt is elpusztította a szőlőkultúrát, de a helyi parasztok nagy erőfeszítések árán újratelepítették a területet.
A régi Boz urai
• Fertőboz évszázadokon át a Kanizsai család birtoka volt. A fő megélhetési lehetőséget három-később négy tevékenység jelentette
Először a halászat, a nádaratás, a fürdő, végül a szőlő és bor.
E kis település gyepü volt a Sopronhoz tartozó községek (mind városi birtokok) és a földesúri magánbirtokok között.
Sopron városhoz évszázadokon át 5 község tartozott: Bánfalva, Harka, Kópháza, Balf, Ágfalva.
Az 1300-as évek végén, az 1400-as évek elején gyakran támadt vita a „határ” hovatartozásáról.
Zsigmond király 1429 október 21-én kelt oklevelében véget vetett mindennek., mely egyrészről a Sopron város- és Kanizsay László között folyt.
A király határjárást rendelt el a Sopronhoz tartozó Balf és Harka, illetőleg a Kanizsayak Boz, Vámoscenk, Dánielcenk (ez utóbbi kettő a mai Kiscenk ) között A rendelkezés szerint a helyszínen meg kellett egyezni közös akarattal melyek a határvonalak a községek között.
Mindennek Fertőboz szempontjából a már előbb ismertetett tevékenységek, és azoknak a Fertő-tóhoz kötődése miatt rendkívül fontos volt, miután itt a határokat nehezebb volt hosszútávra megtartani.
Ezért a nádasokban kialakult csatornákat, árkokat elnevezték, így jelölték meg a határt.
(5.sz. képen)
• 1814-ben Széchényi Ferenc (Széchenyi István édesapja ) felosztotta Sopron megyei birtokait 3 fia között.
Sorshúzás útján:
Lajosé lett: Sopronhorpács, Sopronkövesd, Pereszteg,
Pál kapta: Lövőt, Újkért és Ivánt,
Istvánnak jutott: Nagycenk (Kiscenk), Fertőboz, Fertőhomok, Hegykő és Hidegség.
• 1873-ban Széchenyi István fia, Béla a pölöskei helyett a nagycenki uradalmat tette hitbizománnyá, hogy a család sírboltjai ne kerülhessenek idegen kezekbe.
• A Széchenyi család 270 éven át volt Fertőboz birtokosa, így a falu élete alakulásának meghatározói voltak. Mit is tettek:
- a meglévő szőlő ültetvények felújításáról, újak telepítéséről gondoskodtak,
- a szőlő kereskedelmét magas színvonalon, jó eredménnyel végezték,
- a halászathoz jogokat, területet adtak a parasztoknak, az értékesítést segítették,
- a nádaratást nagyüzemi módon szervezték,
- a fürdők létesítésével, a fizető vendégszolgálat ősi formájának kialakításával segítették a falu lakosságát is,
- a földművelés gépesítésével a szőlőművelést is könnyítették,
- a lótenyésztés, selyemhernyó tenyésztés, a malomipari fejlesztés mind-mind kenyeret adott az ittlévő falusi parasztságnak is.
• Úrbéri telki állomány
A jobbágytelki vagy úrbéri állományon, más szóval úrbéri földeken a földesúr által a jobbágyok rendelkezésére bocsátott ingatlanokat értjük (ház, szántó, rét )
Ez egyrészt a jobbágyság megélhetését biztosította, másrészről jogcímet szolgáltattak a földesúrnak arra, hogy fejében a jobbágyoktól úrbéri szolgáltatásokat (földbér, robot, kilenced,stb.) igényeljen.
Az idők folyamán többször változott, és a földesurak megítélésétől és döntésétől függő rendet törvényi keretek közé rendezte az 1767-es úrbérrendezés, mely Mária Terézia Urbóriumaként szoktak nevezni.
E rendelet, vagyis az állomány kétoldalú kötelező biztosítása – a kétség kívül jó szándékú jobbágyvédő királynőn kívül álló okokból – sok esetben mégsem tudta megoldani a jobbágyság anyagi helyzetének jobbítását.
A gyakorlat ugyanis az lett, hogy a maximálisan meghatározott 24 kishold (azt itt vezették be először: 1200 négyszögöl ) fölötti földet elvették, akinek ilyen volt. Ugyanakkor a minimumot a telki földesúri adottságokhoz határozták meg. Figyelembe véve az egyéb jövedelmi lehetőségeket.
Így került nehéz helyzetbe Fertőboz lakossága is későbbiekben.
Az Eszterháziak rábaközi falui általában gazdagabbak, mint a Fertő-menti községek. A birtokukat képező egykori halásztelepek (Kapuvár, Osli, Sarród, Vitnyéd ) drágán fizettek azért a foglalkozásért, mert a 18. század közepén a szántónak itt nem volt nagy szerepe a halászkodás mellett.
1767-ben földjeik területét is az addigi szükségletnek megfelelően határozták meg. Amikor aztán az ősrégi halászat napjai leáldoztak, és a halászfalvak népe áttérni kényszerült a gazdálkodásra, nem volt hol végezni azt. Tudniillik az úrbérrendezéskor a halászatból befolyó bevételre való tekintettel igen kevés földet kaptak.
Kapuvár, Garta mellett Fertőboz rendkívül kedvezőtlen helyzetbe került.
Ezt mutatja a Széchenyi birtokok akkori helyzete:
|
1728
|
1752
|
1767
|
1828
|
Egy háztartásra jutó telek
1828
|
Fertőboz
|
198
|
-
|
|
370
|
½
|
Fertőhomok
|
307
|
425
|
550
|
530
|
20
|
Hegykő
|
605
|
|
1160
|
1160
|
20
|
Hidegség
|
142
|
350
|
340
|
344
|
14
|
Iván
|
448
|
930
|
980
|
1016
|
20
|
Lövő
|
526
|
656
|
|
1037
|
12
|
Nagycenk
|
402
|
393
|
|
810
|
12
|
Pereszteg
|
583
|
621
|
|
1157
|
18
|
Sopronhorpács
|
521
|
465
|
650
|
655
|
22
|
Mindez azt eredményezte, hogy Fertőboz lakossága a nádfeldolgozás, a fürdő adta lehetőségeket használja ki.
Fürdő Fertőbozon
1838-ban Széchenyi István a következőt írta jószágkormányzójának:
”Igen szeretném, ha jól kidolgozná Boyerral ( Soproni orvos volt ) a bozi fürdő tervét.”
1839-ben 1705 ezüst Ft-ért el is készült a fürdő a Fertő tavon.
Kővel körülrakott részen csatornával összekötött fürdő épült. Az összegből egyrészt megépítették a fürdőt, a csatorna kikaparását, a csónakokat elkészítették, végül a jobbágyok szobáit lepadlózták, hogy megfelelő feltételekkel fogadják a vendégeket.
1840-ben már 27 szobát béreltek a vendégek, ellátásukról is a szállásadó jobbágyok gondoskodtak.
Mindez a helyi parasztoknak haszonként 1000 Ft jövedelmet hozott.
1855-ben újabb fürdőt létesítettek, ekkor alakult meg a „Bozi Fürdő Intézeti Egyesület”, és ekkor épült a Gloriette fogadó is, mely nagy hírveréssel nyílt meg július 8-án.
Ebben az időben Sopron és Boz között naponta omnibusz 3 fordulóval szállította a vendégeket.
Amikor a víz hideg volt, a fogadóba felszivattyúzták, felmelegítették, és visszavezették a fürdőbe.
A Bozi fürdő XIX. századi végét az okozta, hogy 1865 után a Fertő kiszáradt, és közel egy évtizeden át nem volt benne víz.
A XX. Század első harmadában a fürdő működtetését felújította a Pittner család, egyben Pittner Jánis bérlőként működtette. Emellett a mérnöki diplomával rendelkező vállalkozó a nád exportálásával is szép eredményeket ért el.
Zöldségtermesztés, családi élet
A 18. sz. közepén a Széchényi család támogatásával egy remete tartózkodott a Hársfasor végén, ahol rövidre rá a vadászlakot építették, és később a mauzóleum is létesült Széchenyi Bélának és feleségének. Ő oktatta Fertőboz, Hidegség, Homok és Hegykő lakosságát a zöldségtermesztésre. Ez új jövedelmi forrást jelentett. Amint Bozon a fagyos föld fölengedett, már borsót ültettek, hogy május végén szedhessék, és vihessék a soproni és bécsi vásárokra. Ez hozta az első forintot a tél után. Június elején a zöldbab, mely közül az aranyhüvelyű (Goldflakai) vol a legkedveltebb.
Nagy baj volt, ha húsvét előtt esett az eső, hogy Pünkösd utáni Szentháromság vasárnapján még nem lehetett borsót eladni.
Mivel Bozon kevés termőterület állott rendelkezésre, a régi szőlőtermelési módnál egyébként is ásóval, kapával kellett dolgozni, a tőkék közé mind a soproni Poncikterek, babot ültettek.
Egy kosár vagy zsák szállításáért a soproni Vásárra 20 fillér, egy mezei munkás órabérét kellett fizetni. Ezért a nők a fejükön, a férfiak a vállukra rakva cipelték a 10 km-re lévő „vásár”-ba, ahogy Sopront nevezték, az árujukat.
Hogy a 20-30 kg-os kosár ne nyomja a fejüket, kötényüket kolbász formára pödörték, és úgy helyezték a fejükre.
A két világháború között rengeteg tehén volt a faluban, sok tejet adott az állomány a gyenge nádtól. Eladására nem volt lehetőség, így minden család felhasználta a tejet és termékeit.
A 20. század kezdetéig a községben lent és kendert is termeltek. Kb. 2 hétig a víz alatt áztatták, majd szárazon a kócot kitörték, majd a rostból fonalat fontak, és vásznat szőttek.
Ebből készült az asztalterítő, ágynemű, a nőknél az alsó, a férfiaknál a felső ruházat is. A férfi munkaruha ingből és bő, hosszú gatyából állt, eléje sötétkékre festett kötényt kötöttek. A legtöbb asszony ezt házilag meg tudta csinálni.
Valami van a rovásán
Ez a szólás-mondás a következőkből ered: Az 1820-as években a hazai parasztság élete a földesúrtól függött. A földművelésen kívül sok más lehetőség nem volt (kivéve a fertőparti telepeket: halászat, nádaratás). Ezért a béres féle egyezség alapján tizedük, robotuk-kal fizettek a kis darab nekik juttatott földért. Ez úgy működött, hogy minden jobbágy kapott egy vastagabb pálcát, melybe az intéző a robot napját egy rovással jegyezte be. Ha valaki sürgős munka idején (aratás, szüret) megbetegedett és nem tudott robotba menni, az intéző egy metszéssel a már teljesített munkanapot törölte, és a szegény ember kezdhette előlről a rovások gyűjtését.
Anyakönyvezés az 1600-as évek végén
Az anyakönyvezés az akkori idők szokása szerint lúdtollal történt. Keresztelés, házasság, halálozás, ami a könyvekbe került. Az elmúlt több mint 200 évet ezek a könyvek a Fertőbozi Plébánián jól bírták, melyek kartonba, fél-bőrkötésbe vannak foglalva. Első bejegyzését az első plébános Adam Gemendewiese írta. Szép betűkkel, latin nyelven írta a pap. Az apa családnevét és keresztnevét, foglalkozását, de az anyának csak a keresztnevét foglalták be.
Akkori időben magas volt a csecsemő halandóság, úgyhogy a szülésznő jogosult volt a szükség-keresztelésre. Ne hogy a csecsemő lelke az örökölt bűnnel távozzon e világból. Ha egy csecsemő túlélte a veszélyes 1-2 napot, a templomban később a pap szokás szerint ismét megkeresztelte.
Az anyakönyvezésnél, ha ilyen hamar meghalt a gyerek (és a bába megkeresztelte), a név után a kereszt jelentette a szülés utáni elhalálozást.
A kutatások szerint Bozon ez időben 62 éven át 1001 megszületett gyerekből 497 vagy halva született, vagy csecsemőkorban meghalt.
Iskola-tanítás
Említettük, hogy a faluban 1770 óta működött iskola. Első tanítójuk Scheidel Antal volt. 1835-1880-ig Muttermayer tanító haláláig tanított itt.
Azután a Burgenlandi származású Perényi, majd a Nyéki származású Haffer József, aki egy teremben 70 tanulóval bajlódott. Magyarul és németül kellett minden órát megtartani. A két világháború között is hasonló volt a helyzet. Akkor már az alsó tagozatosok (1-4 osztály) bent a faluban épület új épületben, a ma boltnak-kultúrháznak használt helyiségekbe jártak.
A családnevek írása
1867-ig a neveket mindenki németül írta, még a néhány magyar ajkú lakos is. 1867 után lehetőleg magyarosan próbálták írni a németajkúakat is. A családnév írás plébánosról-plébánosra változott, sőt még ugyanaz a pap is több esetben másként írta. Pl. Köhli Kispásztor) lett Kölli és a végén Kölly, ami magyar nemesi származásra utal.
Sok esetben a teljesen (echte ) német legény a katonaság után magyarosított névvel jött haza.
A magyarosítás különösen az 1946-os kitelepítés idején volt gyakori, aki magyarnak vallotta magát, és a nevét is így írta. (Az 1941-es népszámláláskori származás vallástól függetlenül megúszhatta a kitelepítést)
Hajójárat a Fertőn
A Fertő tavon menetrendszerű hajójárat a mai időket leszámítva nem volt. Egyszer 1855-ben a magas vízállás alkalmával történt ilyen kísérlet. Az akkori császári-királyi katonai és polgári kormány a Fertőből hasznot akart húzni. Ezért Sopron (Fertőrákos) és Moson Vármegyék között (Illmitz) rendszeres vitorlás hajójáratot indítottak. A tarifa személyenként 12 ezüst krajcár (25 pont poggyásszal együtt).
Hétfő és pénteki napokon a járatok idejétől függetlenül magánmenetelre is igénybe lehet venni, annak külön tarifája volt.
Ma már nem tudjuk miért, a vállalkozás pár év után megszűnt, pedig óriási volt az érdeklődés és az utas-szám is.
Búcsú a faluban
Búcsú napján mindenki de. 10 órakor ünnepi misén volt. Délután vecsernye következett. Ezután a legények a falu keleti végén gyülekeztek, ahonnan zene kíséretében a falun végig vonultak. A polgármestert házánál köszöntötték, majd a vendéglőbe vonultak. Az útközben lakó lányok csatlakoztak hozzájuk, a falu másik végén lakók a vendéglő bejárata előtt várták őket. A táncra meghívott lány templomi ruhában jelent meg. S neki járt az első tánc. A többszöri ilyen meghívást már eljegyzésnek kellett tekinteni. Utána a lányok hazamentek átöltözni, majd visszatértek és megszakításig táncoltak. (A vendéglő a ma Balf felé kivezető út melletti egyedülálló ház helyén állt.)
Természetesen Balfról-Hidegségről is jöttek fiatalok. Hidegségen Szent András napján volt a búcsú, mely hosszú éveken át advent idejére esett, amikor már nem volt szabad táncolni. Ezért a bozi búcsúban táncoltak. Még külön ülőhelyet is kaptak a Hidegségiek.
A mamák a tánctér szélén álltak, kislányuk sikerének örültek, milyen szépek.
De azután siettek haza a vacsorát elkészíteni, mert jött lányuk párjával, 1-1 zenésszel. A vendéglő előtt sátrak voltak, évente csak itt lehetett Bozon édességet kapni. A 2 órás vacsora szünet után folytatódott a tánc. A téren körhinta is volt később.
Egy héttel később volt a „kis” búcsú, de már szerényebb keretek között.
Halászat, nádaratás
A halászat és nádaratás a lakosságnak megélhetési lehetőséget nyújtott. Csak így volt lehetséges, hogy a falu több mint 4-500 ház főnyi lakossága 206 hektár termőföld mellett valahogy megélhettek.
Igaz, hogy a község határa 1363 hektár, de egyrészt ebből 1015 hektár a Széchényi birtok volt. 335 hektár a községnek, a papnak és a tanítóknak a tulajdona. Arról nem is beszélve, hogy e kevés területből a mezőgazdaságra alkalmatlan meredek domboldal vagy kaszáló, vagy a vízállás szerint nádas, mocsaras terület volt a nagyobb rész.
A Fertő e déli részén több forrás volt, ami a víztelítettséget növelte, amit enyhített az 1909-ben épült Hanság csatorna. Így a sekélyesebb vízben több széna termett, és könnyebben jutottak nyáron etetőnádhoz, amelyet levelében szárítottak és télen etettek a falusiak.
A Fertő területe legnagyobb részt a nagycenki gróf Széchényi család birtoka volt, ami azt jelentette, hogy még a takarmány felét is nekik kellett leadni. Ezt hosszú évtizedekig a hajóháznál osztották ketté.
A község lakói közül bárki mehetett nádat aratni. Alig várták, hogy a fagy beálljon (amikor az egyéb munkának vége volt ). Amikor a nád elvesztette leveleit, mehetett mindenki pénzért nádazni.
Amíg a tó vize nem fagyott be, a víz alatt kellett a nádat elvágni, hogy minél hosszabb legyen. Ennek eredményeként az emberek ruhája mellig átázott, rengeteg betegséget okozva. Örömünnep volt, amikor befagyott a tó, és tolóvassal lehetett aratni (A jégen csak tolni kellett az éles kaszát.). Csónakból napi 40-42 kévét, a jégen pedig 180-200 kévét lehetett aratni. A kévéket vagy csónakkal, vagy szánkóval kellett kiszállítani a tó helyzetétől függően. Minden bozi a családjához szükséges nádat ingyen megkapta (ház, fészer vagy pajta tetejéhez). A többit a gróf elvitte és feldolgoztatta, ahova szintén lehetett napszámba járni nádat húzni. Ez a munka az egészséges nádszálak kiválogatását (kihúzását jelentette a kévékből). Az így képződött stukatúr nádat eladta a gróf, az alomnádat az állatok fogyasztották télen.
A halászatot a bérlők folytatták. A tó különböző birtokosai (A Széchényiek, Sopron város, a herceg Eszterháziak) bérlőknek osztották ki. A bérlő fizette a halászok éves bérét, és biztosította személyenként a 200-300 varsát, és gondoskodott az eladásról a halkereskedők révén. Amíg a halkereskedő a halakért jött, az élő halakat 600-700 literes hordókba gyűjtötték, állandó friss vízzel cserélve.
Már az őskori ember rájött arra, hogy a hal csak előre úszik, és soha nem hátra. Ez a felismerés vezette a halászó szerszámok megépítését. Ez vagy a bodza vesszőből épített úgynevezett „kürtő”, de ezen az alapon épült a varsa is, ami sűrű fonott háló volt, amit fix farúdakkal, botokkal a vízbe tűztek a víz áramlással szembe helyezve a bejárati nyílást.
A faluból az évszázadok során egész halászó, nádarató, feldolgozó munkát szakszerűen ellátó családi tradíciók nőttek ki, amit mindenki elismert.